Utólag bocsánat a késedelemért.
Vágjunk bele!
Kedves naplóm!
Képzeld, Mart-ról megtudtam, hogy majdnem mindenben ugyanaz a véleményünk! Elég furi, de pont azokat a dolgokat kedveli,mint én, meg ugyanaz a beszédstílusunk, meg minden...Szóval, már jóbarátok vagyunk, és sok helyre együtt megyünk, például ugyanarra a mezőre szokott kijárni,ami elég közel van, de sziklafal veszi körül, amin egy külön kiépített meredek lépcsőn lehet csak lejutni. Az egyik végében találtunk egy kis nyílást, amibe kicsit félve, de bemásztunk. A félhomályban észrevettünk egy repedést a mélyében, és mivel ő nem mert, ezért csak én egyedül merészkedtem oda kúszni, és kinézni rajta. Alig néztem ki rajta, és már láttam a tengert (mivel a tenger közelében van a város,és magas, sziklás, zátonyos a partja), amin sirályok repkedtek, és a parton kilógó sziklákon építették fészküket, miközben táplálék után is kellett nézniük. Sajnos nem tudtam sokáig élvezni a látványt, mert Mart leordított nekem:
-Gyere gyorsan! Azt hiszem látok valakit!
-Ne ordíts már! -suttogtam- még a végén meghall és idejön! Aztán meg hazavisz minket, hogy "Ne kószáljatok egyedül!" és majd magyarázhatjuk ki magunkat...
Tehát csendben megbújtunk,és pár perc múlva el is ment a fickó, szóval óvatosan kimásztunk, és hogy senki se tudjon arról a helyről, ezért fogtuk és befedtük mindenféle ággal és levelekkel. Azt hiszem, megtaláltuk a "mi kis titkos helyünket".
Majd még írok!
Anne
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése